Lauren Oliver - Delírium trilógia

Hát.
Egyrészt nagyon vélemény írhatnékom van, másrészt ki kell adnom magamból azt, ami emiatt a könyv miatt keletkezett bennem, mert egyszerűen nem hagy aludni.

Kezdjük egy rövid tartalommal, de csak nagy vonalakban, spoilerek nélkül. 
Ebben a könyvben egy elképzelt, meglehetősen borzalmas jövőbe kalandozunk el (napjainkban ezer meg ezer ilyen könyv jön ki, és nekem ez egyébként nagyon tetszik). Az amor deliria nervosa, ismertebb nevén delírium, avagy szerelem, egy halálos betegség, és az ember feltalálta az ellenszerét. Mi több - kötelezővé tette. A fiúk és lányok külön iskolákba járnak, a kezelés előtt nem érintkezhetnek, majd tizennyolc évesen mindenki túlesik a kúrán. Az embereket összepárosítják, és gépiesen élik tovább az életüket.
Lena hisz a kúra sikerében, és várakozással számolja a kezeléséig hátralévő napokat. De mi van, ha belép valaki a képbe, aki kirobbantja a teljes káoszt a lány fejében - és szívében?
Lena végül megszökik, és egyik pillanatról a másikra a Vadonban találja magát. Idegen emberek, idegen érzések, idegen, és meglehetősen mostoha körülmények. Mindezzel azonban nagy nehezen megbirkózik, és a harmadik könyv végére már az Ellenállás tagja.

Spoilerekkel:
Mikor ez a bizonyos fiú, Alex megjelenik, Lena elkapja a delíriumot, de ez nem marad sokáig titokban. Elkapják, és előre hozzák a kezelését. Hana, a legjobb barátnője azonban segít neki, és Alex-nek megszökni. A fiú nem jut át a kerítésen. Lena kénytelen beletörődni a halálába.
A második részben javarészt ezzel birkózik meg, na meg magával a Vadonnal, és a régi élete teljes elvesztésével. Sikerül is neki, és részt vesz egy akcióban (részben akarva, részben akaratlanul), és összeismerkedik Julian-nel...
Na, jön a fordulat, a könyv végén megjelenik Alex. Kialakul a teljes káosz a harmadik könyv elejére, főleg, hogy közben az Ellenállás is egyre erősödik, és Alex sem úgy viselkedik már, mint régen. Mindenbe belepiszkál a múlt, és Lena élete még jobban a feje tetejére áll - ha ez egyáltalán lehetséges.

Vélemény:
Na most, annyi minden történik ezekben a könyvekben, hogy azt nem tudom leírni... És közben mégsem.
A cselekmény nem olyan veszettül nagy, ahogy azt a könyvek egyébként átlagos hosszbeli terjedelme mutathatja egy kívülálló számára. Sok minden történik, de az néhol vészesen lassan. És hogy ettől unalmas lesz-e a történet? Még szép, hogy nem.

Ugyanis itt jön be a belső kaland. Lena egy olyan világból szakad ki, ahol nem hogy a szerelem, de úgy általában véve a szeretet sem létezik. Rideg-tartás van, mindenki közönyös... Egyszerűen borzalmas volt belegondolni, hogy milyen lenne. De a lány ebben a közegben nő fel, és hisz a rendszer működésében. Na most képzeljük el, hogy innen kikerül oda, ahol farkastörvények vannak, tombolnak az érzelmek, és mindenki a túlélésért küzd. Persze, hogy összezavarodik szerencsétlen. Egy fiú vezeti be ebbe a világba, pontosabban csak elkíséri a kapujába, és ott elengedi a kezét. Egyedül kell boldogulnia, túlélni a Vadont, és a gyászt is.


A fogalmazás pedig fantasztikus. Én ilyen jól megírt könyvet is régen olvastam. Az olvasó mindent átél, amit Lena. Minden hangulat átjön - mikor bekerül a Vadonba, és legszívesebben sikítva elrohanna onnan. Akkor én is szörnyen éreztem magam, utáltam a helyet, pedig ott sem voltam. Aztán mikor kezdett hozzászokni, kezdte megszeretni, akkor én is megszerettem vele.
Együtt kedveltük meg a Vadon lakóit, együtt gyászoltunk, együtt izgultunk, és együtt öltünk. De komolyan. Én most sem tudom pontosan, hogy milyen ölni, és remélhetőleg soha az életben nem is kell megtapasztalnom, de ahogy ez a könyv leírja... Ahogy a lány a túlélés miatt már nem lát más kiutat, és megteszi azt, ami az emberi lét határát jelenti. Komolyan mondom, el kellett telnie egy pár percnek, mire rendeztem magamban, hogy ez a jelenet nem történt meg, én végig a buszon ültem (a barátnőm meg úgy nézett rám, mint valami retardáltra, mert fogtam a könyvet, és kiguvadt szemekkel meredtem magam elé). Sokkolt az egész, valami borzalmas volt. És éppen ezért zseniális. Azt hiszem, több Lauren Oliver könyvet is el fogok olvasni.

Azon kívül ez a trilógia még úgy elgondolkodtatott, mint semmi más. Mit tesznek velünk az érzéseink? Ott a szeretet és a szerelem, a boldogság, az öröm. De ugyanakkor ott van a bánat, a csalódottság, az elkeseredettség - és a bosszúvágy. Borzalmas belegondolni, hogy mi minden történik a világban az érzéseink miatt. Mert ha csak ösztönlények lennénk, nem lennének gyilkosságok. Az ember csak akkor ölne, mikor az állat; mikor szüksége van rá. Nem lenne utálat, nem lenne valaki öngyilkos az érzései miatt. Nem lenne féltékenység, semmi ilyesmi. Viszont a pozitív érzések sem léteznének.
Iszonyatosan elgondolkodtatott még a szabadság fogalmáról is. És itt volt egy mondat, ami különösen megragadott: "Abban is szabadok vagyunk, hogy rosszul döntsünk".  A könyvek olyan oldalát is megmutatják a szabadságnak, amire senki sem vágyik, és épp ezért bele sem akarunk gondolni.
Mégis, a lényeget szintén egy mondat foglalja össze a könyvben ezzel kapcsolatban: "Élj szabadon, vagy sehogy". Tehát, akármivel is jár, az emberek szabadságát nem lehet korlátozni. Mindenkinek meg kell adni a választási lehetőséget, mert nem arra született, hogy irányítsák.

Másrészt néhol az egész könyvélmény depresszív tud lenni. Nem a legszebb oldalát mutogatják az emberiségnek. És akár disztópia, akár a jelen, nem egy igenis létező probléma merül fel benne.

Karakterek:
Lenát imádtam. Az elejétől a végéig, a rossz döntéseivel és a hibáival együtt. Egy hiszékeny és érzékeny lányból lesz egy igazi Ellenálló. Mélyen sérült, de nem hagyja, hogy a múltja az útjába álljon. Hihetetlen lelki tusák zajlanak le benne, mind Alex és Julian, mind a családi háttere miatt.
És igen. Végre nem egy olyan szerelmi háromszög, amire pontosan ráillik Johnny Depp nagy életigazsága, miszerint "Ha két embert szeretsz, akkor válaszd a másodikat, mert ha az elsőt igazán szeretted volna, akkor nem szerettél volna bele a másodikba". Nem. Mert hogy Lena nem tudja, hogy Alex él, és nagy nehezen tovább lép. Aztán persze minden borul. De utána nem nyavalyog, hogy jaj, kit válasszak. Ő egy valakit szeret nagyon, csak hát ott problémák léptek fel. Ezt már inkább nem spoilerezem le, de azt hiszem, így is túl sokat mondtam.
Alex meg... Alex. Ugye tökéletes fiúk csak a könyvekben léteznek. Ugye. Na ez rá is igaz. Én nagyon-nagyon szerettem, és megértettem, hogy Lena miért zúgott bele. Bátor, okos, és elszánt. Bármit megtesz azért, akit szeret. Imádtam.
Julian-nel már akadt gondom. Igazából bírtam, de azért mégsem Alex. Nálam egyértelműen nem ő volt a befutó kettejük közül. Hatalmas változáson ment keresztül a Vadonban, de előtte voltak érdekes dolgok.
Aztán Hana. Nagyon kedveltem, bár azt a bizonyos húzását csak nagy nehezen bírtam megbocsájtani.Vagy még nem is sikerült teljesen. Sajnáltam, hogy kikezelték, és azt a helyzetet, amibe belekerült. Az első részben nagyon szerettem, és igazából a harmadikban se volt rossz, mikor az ő szemszögéből olvashattam. Összességében szerethető karakter, egy nagy szépséghibával.
Akit még itt megemlítenék, az Holló. Nehéz ezt spoilermentesen leírni, úgyhogy csak annyit mondok, hogy nagyon megkedveltem. Ő igazából egy kicsit hasonló gondokkal küszködött, mint Lena. El kellett ásnia a múltját, és ez nem volt könnyű mutatvány. Lenyűgözött a személyisége, az, hogy milyen határozott, és mennyire jól tudja, mikor mit kell tenni. Néha keménynek tűnhet, de aztán rájössz, hogy ő a legtörődőbb ember a Veszettek között.

Amit több helyen olvastam az az, hogy lezáratlan. Nos, nekem is vannak kérdéseim, de legalább van min gondolkodni. A nagyobb kérdésekre szerintem könnyen ki lehet találni a választ. A többi meg... Mindenkinek a fantáziájára van bízva. Szerintem ezeknél sokkal fontosabb volt a könyv üzenete.





Borító:
Nem bírom nem megemlíteni, nem, nem és nem. Az eredeti borító nagyon szép, de a magyar... Főleg a második, én ezt nem értem, hogy mi a jó fenének kellett lecserélni a borítót? Most nézzétek meg. Itt van ni, az eredeti, és a magyar. Most mi volt ezzel a probléma? Ez nálunk már lassan népbetegség. Mindent meg kell változtatni, mert mért ne. Azért, mert NE!

De ettől függetlenül én csak ajánlani tudom. Az, hogy a magyarok lecserélték elcseszték a borítót, az nem a Delírium hibája, hanem a józan ész hiánya. Ha, pluszba egy rím a végére!

Mellékes megjegyzés:
Lett ebből valami film, vagy sorozat, vagy tudja a fene, minek nevezzem. Filmnek rövid, sorozatnak meg nem megy el az egy darab részével.
De nevezzük bárminek is, én nem ajánlom, mert... Hát, nem sok köze van a könyvhöz.