2015. augusztus 27., csütörtök

Kurzorok (45 db)

Ihlet hiány miatt az őrület határán állok, elkezdtem keresni a blogra valami jó kurzort, és leragadtam. Ami itt van, az kéremszépen 214 oldalnyi kurzor közül vadásztam össze, é nem találtam közben olyat, ami annyira tetszene ezen a blogon. De remélem ti találtok köztük olyat, ami tetszik, nagyon fel tudja dobni a blogot. Simán beillszted a kódot HTML modulba, és meg is van. Csak azért említsétek meg, ha viszitek ;)



2015. augusztus 24., hétfő

#2 Órarendek

Mivel az órarendek sokaknak tetszettek, és ebből soha nem lehet elég, most én is hoztam egy adagot. Itt olyanok vannak, amiket én szeretek, és tudom, hogy nem lehetek vele egyedül, de hozzászólásban kérhettek még akármilyet, akár komplett kép url címét is írhatjátok, hogy az legyen (ha lehet, ne legyen túl pici a kép). Képek és alapok a Google-ról, meg én is végeztem itten mindenféle munkálatokat.
Érdekes, nem ám az elkészítés haladja meg a képességeimet. Neeem. A feltöltés bloggerbe. Amikor feltöltés közben hatszor elmegy az internet, és imádkozni kell a routernek, hogy légyszike, csinálj már nekem Wi-Fit. Hát nagy nehezen csinált. Bosszóállók, HP, LotR, TH, THG, PotC, Sherlock, egyenlőre. Kérjetek hát nyugodtan, és dobjuk fel a sulit, amennyire lehet! :D



#4 Filmkitárgyalás

Éljek én, amiért nem bírok értelmes mondattal bevezetni egy ilyen bejegyzést. 

Mai témám: Finánc a pácban és A beavatott. Szép napunk van.


Finánc a pácban
Az 1990-es évekbeli európai határátjárhatóság miatt a belga-francia vég-vitézek napja leáldozóban. A vámszakma túlélési lehetősége a mozgó járőrözés. A gall vámtiszt azért vállalja vallon kollégája mellett a szolgálatot, mert szerelmes annak húgába. Csakhogy a belga királyság őre gyógyíthatatlanul gyűlöli a franciákat.

Apukám nagyon szereti a francia filmeket, és ez lassan rám is átragad. Az angol dolgokat meg utálja, na de ez soha nem fog. Azért mindennek van határa.

2015. augusztus 23., vasárnap

#2 Gyors kritika - Sam's blog

Mindenkinek, aki elolvassa ezt a bejegyzést: Itt a saját véleményemet mondom el, ami lehet, hogy egyezik másokéval, lehet, hogy nem. A kritika építő jellegű, segítség, így főleg a hibákra fogok rávilágítani. Senkit sem akarok megbántani vele.

2015. augusztus 22., szombat

Véleményem a Disney-ről, 1000 oldalmegjelenítés

Először is:
1000+ oldalmegjelenítés! Köszönjük szépen! 
Hihetetlen, hogy már itt tartunk, hiszen nem olyan régen nyitottuk meg a blogot. Nagyon fontosak vagytok nekünk, hiszen mit ér egy ilyen blog közönség nélkül? Reméljük tetszenek a bejegyzéseink, és továbbra is fogtok hasznos dolgokat találni errefelé ;)


És akkor jöjjön a Disney. Leszögezném, hogy a kritikában a személyes véleményemet írtam le, ami ütközhet másokéval. Ha te mást gondolsz, azt is nagyon szívesen meghallgatom! ;)

Órarend adag (20 db + 19)

Hoztam nektek 20 db órarendet, olyan sorozatokból, filmekből, amik hirtelen eszembe jutottak. Ha szeretnétek kérni egy sztárról, vagy bármi másról, nyugodtan szóljatok, és amint lesz időm, megcsinálom nektek, és kirakom ide.

Az órarend sablon innen van. → ♥♥




2015. augusztus 21., péntek

10 db-os vignetta csomag






Back to school - féle bejegyzés.
Lehet vinni, de jelezzétek, mert ezeket ténylegesen én csináltam!






#1 Gyors kritika - Folyami ár

A képre kattintva eljuthattok a blogra.

Mindenkinek, aki elolvassa ezt a bejegyzést: Csak a saját véleményemet mondom el, ami lehet akkor negatív, de lehet akár pozitív is. Ne vedd sértésnek, ha valami nekem nem tetszik, nem az a szándékom, hogy téged, vagy a munkádat leszóljam!


2015. augusztus 18., kedd

Kurzort követő csillagok + színkódok

Mostanában nem annyira nagy divat, de szerintem jól mutat, úgyhogy elhoztam ezt a kódot is.Ezen kívül engem például nagyon idegesít, ha találok valami jó kódot, de színiben nem megy a blogomhoz. Ezt nem olyan nehéz átírni, így hoztam színkódokat is, hogy lehessen válogatni. Katt a teljes bejegyzésre!

Fekete-fehérből színes kép lesz, ha ráviszed az egeret

Csináltam néhány ilyen kódot. Az a lényege, hogy ráviszed a kurzort, és színes lesz a kép. Vihetitek nyugodtan, csak azért említsétek meg ;) A többiért katt a teljes bejegyzésre! ^^


 

#3 filmkitárgyalás


Éljen az internetes filmnézés, az összes oldal, ahol lehet online filmet nézni, és persze az a 9051460916426 darab reklám filmenként. Ámen.

Miért ne esnék neki két darab vámpírfilmnek egyszerre. Az egyiket élveztem, a másikat nagyon nem, úgyhogy ki van egyenlítve. Tehát akkor Éjsötét árnyék és Alkonyat fogalmam sincs van-e alcíme, kutyája, macskája az első résznek. 



Éjsötét árnyék:
Az átkok nem öregszenek. Egy XVIII. századi férfi, Barnabas Collins (Johnny Depp) megszerez mindent, amire vágyik: pénzt, hatalmat, birtokot, csak a szerelemben nincs szerencséje, ugyanis egy boszorkány (Eva Green) egy sértésre átokkal felel.
Barnabast kétszáz évvel később véletlenül kiszabadítják a sírjából, és nem nyugodhat békében: visszatér a régi házába, ahol kénytelen megismerkedni zavaros XX. századi utódaival. Jobb híján beköltözik a családi rezidenciába, megpróbálja elviselni az anyukát (Michelle Pfeiffer), a velük lakó pszichológust (Helene Bonham Carter), a lázadó kamaszlányt (Chloe Grace Moretz) - akiknek mind megvan a maga sötét titka és őrült terve az új rokonnal: a kísértetiesen vén ősapával.


2015. augusztus 17., hétfő

#1Textúra csomag (8db)

8 darabos textúra csomag. Vihetitek, csak jelezzétek valahol.













2015. augusztus 16., vasárnap

#2Textúra csomagok (4 db)

Az idegesítő pillanat, amikor a blogger sztrájkol, és csak azért sem úgy helyezi el a képeket, ahogy te akarod. Mindenesetre megoldottam, itt van négy textúra csomag, mindegyikben 6 képpel.
A csomagok tartalmáért katt a teljes bejegyzésre.
Innen vadásztam össze őket: ##






#1 Elkészült rendelés

Gondoltam minden kész rendelést kiteszek a blogra, hogy mindenki megnézhesse, hogyan dolgozunk. Ma elkészült az első teljes design. A blog: ##

Ilyen volt

2015. augusztus 15., szombat

Filmes Tag

Ha már filmek, akkor miért ne. Mostanában sokat nézek, a kedvenceimet meg sokszor, úgyhogy amikor megláttam ezt, elkapott az ihlet. Alapjaiban véve nem vagyok oda a tag-ekért, de valami azt súgta, hogy ezt töltsd ki, élvezni fogod. Úgyhogy akkor lássuk azt a medvét. Ha gondoljátok, ti is töltsétek ki, innen loptam: ##

Png csomag - Virágok





Ezek a képek a DeviantArt oldalról vannak, de sajnos már nem tudom, hogy pontosan honnan. Természetesen nyugodtan felhasználhatjátok őket, csak jelezzétek, hogy ha elvittétek.






2015. augusztus 14., péntek

#2 Filmkitárgyalás

Nem hiszem, hogy most túl sokan olvasnátok optimista hozzáállás bekapcs, később igen, de valahol mindent el kell kezdeni.
Mai két filmem: Mortdecai és A Karib-tenger kalózai - A Fekete Gyöngy átka. Ma optimista és Johnny Depp nap van, éljen.

Akkor kezdeném ott, hogy Mortdecai
 Ő a született gentleman. Elegáns, jó modorú, és mindig megőrzi a hidegvérét. Charles Mortdecai (Johnny Depp), a nagyvilági műkereskedő vad orosz banditákkal, az angol titkosszolgálat embereivel,néha rossz kedélyű feleségével (Gwyneth Paltrow)
és néhány nemzetközi terroristával a nyomában is mindig az marad, aki volt.
Ezúttal azonban a szokásosnál is nagyobb szüksége van különleges képességeire. A tudomására jut, hogy egy lopott festmény hátoldalára jegyezték fel annak idején a titkos kódot, melynek segítségével hozzá lehet jutni a nácik elrabolt kincseihez.
Elképesztő kalandokba keveredik - de ő természetesen arcrezzenés nélkül veti bele magát a legnagyobb őrületbe is.


Rajongás

 Még egy másik blogon akartam kitárgyalni ezt a témát, de a blog vezetője... Hm, hogyan mondjam. Bemondta az unalmast, én meg nem akarom, hogy az egész elmaradjon, mert szerintem fontos téma. Szóval most leírtam itt.

Rajongás. Az a bizonyos jelenség, amikor semmi másra nem tudsz gondolni, csak egy bizonyos könyv- és/vagy filmsorozatra, egy bandára, énekesre, színészre, stb. Most én a cikket egy személyes példával fogom végigvinni, mert úgy egyszerűbb lesz.

Vihető fejlécek

Csináltam pár fejlécet, csak úgy, elvitelre. A címet kérésre cserélem, ha kell, kérnék kommentbe egy e-mail címet, és hogy mit írjak rá, aztán küldöm is.


1. Vihető
2. Vihető

2015. augusztus 12., szerda

Brush csomag

Ehhez annyira felesleges bármilyen leírást is írnom, hogy inkább nem teszem. Vihetitek, csak valahol (chat-ben, megjegyzésben) jelezzétek. Köszi, puszi. ♥


#1 Szövegdobozok (5 db)

Hoztam néhány szövegdobozt. Igazából egy kódot írtam át elég különféle formákba, hogy megtaláljátok a megfelelőt. Forrás nálkül elvinni nem javaslom. ;)

 Első doboz:

Cím vagy valami
szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg


2015. augusztus 11., kedd

This or That Summer Tag

Elhoztam nektek az első Tag-et, lehet hogy lesz több is, de nem ígérek semmi sem, mert az ígéreteimmel egy padlást is meg lehetne tölteni, sőt még a ház is összeomlana, de most nem ez a lényeg. Lehet hogy ezzel a tag-el egy kicsit elvagyok késve, hiszen gyakorlatilag mindjárt vége van a nyárnak, de a blog tegnap nyitott meg a kapuit, így ehhez számítva nem vagyok elkésve. Na ezt megint jól megmagyaráztam. na mindegy. Jó szórakozást a tag-hez. Ha van kedvetek, akkor ti is töltsétek ki, és küldjétek el hozzászólásban, vagy ha van blogod, akkor nyugodtan rakjátok ki oda is, csak akkor kérlek írjátok meg, hogy innen vettétek az ötletet. Én speciell erről az oldalról szereztem: Summer Tag. Lehet hogy YouTube tag, de ugyanúgy meglehet csinálni blogon is.



2015. augusztus 10., hétfő

Fejléchez használt képek

Elhozom nektek a fejléchez használt képeket, amiket ti is nyugodtan felhasználhattok, csak írjátok meg, ha vittétek.


#1 Filmkitárgyalás

Minden héten legalább egyszer fogok hozni egy filmes bejegyzést, ahol egy híres, és egy átlagosan ismert filmet fogok bemutatni. Leírom, hogy mi az, ami nekem tetszett, mi az, ami nem, és kiknek ajánlom. Aztán persze hozzászólásban nagyon szívesen meghallgatom a ti véleményeteket ;)


A bíró
Ez egy 2014-es dráma, főszerepben Robert Downe Jr. Nekem ez már eleve sokat dob az egészen. 
A nagyvárosi, nagyszájú jogász az édesanyja halála miatt utazik haza, és kénytelen átmenetileg egy fedél alatt maradni az apjával (Robert Duvall). Az öreg bíró nyakas és kiállhatatlan. És nagyon beteg. És gyilkossággal gyanúsítják. Ezt persze fiának kell megoldani.
Hank akarva-akaratlan egyre több időt tölt a szülői házban, és egyre jobban érti, miért is szökött el innen örökre. Ám család ellen nincs orvosság: a szeretet is felébred benne a rokonság iránt, melyet olyan nagyon igyekezett elfelejteni.


Marie Avgeropoulos png (3 db)




Én először 3 darab png-t hoztam nektek, Marie Avgeropoulos-ról, aki egy fiatal, és tehetséges színésznő. Őt választottuk az első desing-ük főszereplőjévé. Van egy DevianArt fiókünk, de azzal egyenlőre még ismerkedünk. Meg kell ismernünk a rejtett kis titkait, és akkor már oda is fel lesznek töltve a képek.





Chat modul

Először is, regisztrálnod kell itt.


1. Így tudsz regisztrálni. Minden rajta van a képen, a németesek kedvéért. Ha ezeket beirogattad, akkor Creat my Cbox!


Hogy tegyél be valakit rendszergazdának?

1. Bemész a bloggerbe, és katt a beállításokra.

2. Szerzők hozzáadása.

Füst png-k (színátemenetes és szürke)

Egyszerű szürke, és színátmenetes füst png-k, említsd meg, ha viszed. ;)


Kékes menü (3 db)

Lenne itt három menü kód. Nyugodtan vihetitek, csak kérlek szóljatok, mert ezekkel elég sok munka van.


Bemutatkozás, és Rólunk

Ennek a blognak két írója van: Karool és Giger. Egyáltalán nem ez az első blogunk, és közös is volt már ezelőtt is. Ahogy a blog nevéből kiderül: egyáltalán nem szeretünk unatkozni, és mindent megteszünk ellene. Meg persze imádjuk a blogokat is, és ezekből lett ez, ahol most éppen tartózkodsz.
Nem jelenthetjük ki csak így, hogy ez egy design blog, mert nem csak az. Ugyan sok ilyen dolgot vállalunk, és gyakran lesznek képek, kódok és segítségek, a blog nem csak ezért van. Lesznek majd cikkek, beszélünk könyvekről, filmekről, mindenről. A hozzászólásokat mindig boldogan fogadjuk, kíváncsiak vagyunk a ti véleményetekre is. Ha pedig rendelni szeretnél, akkor előbb less be a Rendelés menete és Limit menüpontokba, aztán várjuk az e-mailedet! ;)
De elmondanánk mind a ketten, hogy miket fogunk hozni, mit is csináltunk eddig. 

Giger bemutatkozása:
Ez már nem is tudom, hogy hányadik blogom. Igazából ezzel kapcsolatban nagyon sokszor mellényúltam, mind design, mind történetes blogok terén. Valahogy mindig elrontottam valamit, elvesztettem a kezdeti lelkesedést, elfogyott az ihlet. Tessék, én, a nagy kedvcsináló. De ezt a blogot nem áll szándékomban itt hagyni, mert olyannal csinálom, akivel szerettem is volna, nem csak bekényszerültem egy társaságba, és nem is maradtam egyedül. Végre egy blog, ahol szabadon írhatok, szerkeszthetek, és talán akad valaki, akinek ez tetszik is.
Hozni, hát, ahogy az eddigiekből kiderül, szinte mindent hozok. Cikkek, vélemények, megjegyezni-valóm egy-egy témával kapcsolatban, kirohanások és egyéb dolgok. Ezen kívül persze lesznek képek, kódok és segítségek is.
Amit egyébként magamról tudok mondani, az nem sok. Megszállottan imádom a Gyűrűk Urát, Hobbitot és Harry Pottert, és minden velük kapcsolatos dolgot, szeretem A Karib-tenger kalózait, úgy összességében a Marvel univerzumot, az Éhezők Viadalát, nem nagyon viselem el a nagyon drámai filmeket. A bandák, énekesek iránt nem nagyon érdeklődök, azt hallgatom, ami épp elém kerül, a színészeket viszont annál jobban szeretem. Gyakran fogok hozni filmes bejegyzéseket, és nem félek a híres műveket sem kitárgyalni, úgyhogy lesz itt minden. Egy jó ideje foglalkoztat a filmes téma.
Ezen kívül? A közvetlen környezetemben jelenleg számkivetett vagyok, én lennék a "különc". De ez egy ideje abszolút nem zavar. Itt, a többi blogos között remekül érzem magam, és ez a lényeg. Remélem tetszeni fognak a szerkesztéseim, és elbeszélgetünk mindenről. Nekem nagyon fontos mások véleménye, mert abból mindig csak tanul az ember :)

Karool bemutatkozás:

Ez az első ilyen blogom. Volt már rengeteg próbálkozásom ilyen-olyan blogok terén, amik változó sikert hoztak. Rengeteg olyan blogom volt, amit megnyitás után be is zártam, mert a kezdeti nagy lendületet mindig tönkre tette valami, amivel nem számoltam azonban ennél a blognál ez nem így lesz, mert itt van valaki, aki biztat, és ha kell, rám szól, ha nem vagyok aktív, és ezt valójában el is várom.
Magamról annyit, hogy nagy Harry Potter fan vagyok, e mellett rengeteg mindent szeretek még, de főleg a fantasy világában mozgok.
Kérhettek tőlem rendezett képet, fejlécet (a design még nem megy annyira), png-t, gif-et és gyors kritikát (tehát CSAK kinézetet).
Ezek mellet még rengetek könyv, film és sorozat kritikát fogok hozni. A sorozatnál nálam főleg a The Originals, Shadowhunters (ez még csak most készül), Teen Wolf és az OUOT jöhet szóba, de egyre jobban haladok a sorozatnézésben, így egyre több sorozat lesz nálam.
Könyvekből majdnem mindenevő vagyok, szóval ott nem lesz meghatározva semmi, illetve ez van a filmeknél is.